Sir Alex Ferguson, a szerdán Newcastle-ban 3–0-s vereséget szenvedő Manchester United skót menedzsere nem esett kétségbe amiatt, hogy 10 hónap után először egymás után két bajnokit elbukott a csapata. A Manchester City hárompontos előnyéről annyit mondott, nem most dől el a bajnokság, hanem márciusban és áprilisban.
„Jól kezdtünk, helyzetünk is volt, megszerezhettük volna a vezetést, ha Wayne Rooney szerencsésebb. Ám nem sikerült betalálnia, a Newcastle fantasztikus gólt szerzett, és teljesen megváltozott a hangulat a stadionban. Ellenfelünk egyből elhitte, hogy nyerhet, agresszívvá vált, és a szünet utáni góljával el is döntötte a mérkőzést” – mondta Ferguson, aki nem esett kétségbe amiatt, hogy a Manchester City hárompontos előnyt szerzett.
„A City sem sebezhetetlen, az előző fordulóban kikapott, ha mi mindkét meccsünket megnyertük volna, mi vezetnénk három ponttal. Ám mi is kikaptunk kétszer, amit nehéz lenyelni, de előfordul. Nem estem pánikba, van már tapasztalatom abban, miképpen zajlik a bajnokság. Nem most dől el, ki lesz a bajnok, márciusban és áprilisban kell csúcsformában lenni” – fogalmazott Ferguson.
Forrás: nso.hu











25 comments
ernokiraly
Kezdek megőrülni Fergitől,pedig tisztelem munkásságát!Megint megmagyarázza,pedig nincs igaza gond van a csapattal!Lehet Rooneyt el kellene adni,valahogy nem látom,hogy akar pedig heti 200000-ért hajthatna!Más játékospolitikát kellene szorgalmazni,ha riválisaink nem botlanak és nem így állnak akkor sajnos sokkal hátrébb lennénk,mert nincs játékunk,és nincs csapatjáték!Ide nem egy játékost kell igazolni hanem legalább 5-6 minőségi profi játékost!Bárki mondhat bármit nem szívesen írom le de pl:Manchester Csiti!Ott bejött!
jan 5, 2012
Sztyopu
Talán válts csapatot!(ernokiraly)
Gondok vannak! De nem Wazza eladása fogja megoldani!
jan 5, 2012
Sztyopu
Nem is értem,hogy írhattál ekkora hülyeségeket.
jan 5, 2012
ernokiraly
Semmi rosszat nem akartam írni,de lehet az érte kapott összegből,lehetne más játékosokat venni,mert azért van más alternatíva!
jan 5, 2012
OSWALD
Rúnit eladni???
Na, én többet ide nem is írok…
Adjuk el, igen, vegyünk belőle 3 kapust, két hátvédet, 1 középpályást, elől meg legyen Chica, meg Berbatov, meg Owen meg Diouf
mekkora ötlet!
jan 5, 2012
radvy MU
ezt akartam hallani amit már meg szoktam…megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.Én nem is tudom hogy mi miért aggodunk,hogyha az öregnek,meg a játékosoknak “fáj a faszuk”nincs itt semmi gond ,minden a legnagyobb rendben van,ehez is hozzá kel szokni,és nem azon töprengeni hogy hogyan lehetre helyre billenteni ezt a csapatot,esetleg valakikel megerösiteni,hanem inkább kimagyarázni.Komolyan mondom ,lassan kezdek már beszarni az öregnek a felfogásátol.Ne legyen igazam,de van 1 olyan sanda gyanum,hogy az idén csak a csoré faszunkat fogjuk kiálitani a vitrinbe
jan 5, 2012
BBoyRobi
Maradjunk annyiban, hogy egy ilyen BL égés után a bajnokságban sziporkáznunk kellene, és menne is ez, de ha a Bburntől és a Newcastletől így kapunk ki, ott fejben vannak gondok. Idén a newcastletől 2 bajnokin 1 pontot szereztünk, ők 4-et tőlünk. Ennyit erről az egészről.
jan 5, 2012
ernokiraly
Legyen király Rooney,ja tényleg tavaly majdnem leszarta a csapatot,csak a heti 200000font tartotta itt!Én Manchester United-et szeretem nem Rooneyt.
jan 5, 2012
Zoli97
Nah te mekkora fasz vagy…..De az várható volt h Rooney rosszul fog játszani mert Fergi büntetgette és ezt ő nem szereti!!!!Ha valakinek mennie kell az mostmár FERGUSON legyen….Szerintem már arra készül h kimagyarázza h a City-től kiesnek a FA kupából…
jan 5, 2012
ernokiraly
Zoli97 ne faszozzál mert szájba baszlak!Megadom mindenkinek én is a tiszteletet!Nem ám a farok csóválja a kutyát!!!!
jan 5, 2012
ernokiraly
Megértem mindenkinek a véleményét,enyém a korábban leírtak,de már jó Magyarhoz méltón már beszólnak!Előbbiekhez nem ám Rooney bünteti Fergit ahogy Zoli97 írta!Témát lezártam!!!!!
jan 5, 2012
Luppó
Zoli97 egyet értek veled!!! EMOkiraly kuss….
jan 5, 2012
scabbis
OK OK nagyon jó csapatunk van, erős a játékoskeret, még csak ne is beszéljünk új igazolásokról…higgyük el amit SAF mond…D E nem minden évben búcsúzunk a BL-től egy ilyen könnyű csoportból kiesve…(még mindig nem hiszem el,h a Galatin kívül egyik csapatot sem győztük le…nem minden évben búcsúzunk a liga kupából egy alacsonyabb osztályból érkező ellenfél ellen…és a bajnokság felénél már 2 hazai vereségünk van…ilyen sok gólt csak Stam távozéása után kaptunk…őrület…az idegenbeli mérlegünk kicsit csalóka, de még megyünk a Chelsea, a City, az Arsenal, a Spurs pályájára…na ha most ebből a 4 meccsből 2-3 ponttal számolok akkor könnyen lehet,h nagyon küzdeni kell majd a 4. helyért is…új igazolások sokat segítenének.
jan 5, 2012
radvy MU
sokan gondolják azt hogy mi ez a rengeteg rinya,hisz a 2-ik helyen állunk!Az valo igaz,egy olyan kivülálonak aki csak elvétve kiséri a PL.De az aki benne van és minden mérközésünket végig kiséri,hát…annak már elgondolkodtato a helyzet.Ahogy scabbis is irta ,a nagy rangadok még mögöttünk vannak,és hiába a “JO KERET”ha fejben padlon vagyunk,és ez a szezon bebizonyitotta hogy ezen az öreg sem igazán tud segiteni.Én azért gondolom azt hogy 1-2 igazolás,uj szemléletet tudna adni a meglévöknek
jan 5, 2012
RedBull
Szerintem még mindig nem a kerettel van a baj : D
Érdekes, kb. ez a csapat nem rég megverte a Fulham-et idegenben 5-0-ra, azt a Fulhamet, amely az összes nagycsapatot xopatja! Itt a fejekben, a hozzáálláson és a formával vannak gondok, meg a sérülések is betesznek rendesen..Vidic is kiesett, aki amikor játszott, szinte gólt se kaptunk, de ő is kidőlt a szezon végéig, remélem Cleverley minél hamarabb felépül most már tényleg, kíváncsi lennék a Carrick-Cleverley kettősre
jan 5, 2012
Royality
ez a keret az első 8 mecsen hány gólt is rugott?nem a kerettel van gond hanem szerintem inkább már fergussonal és a idiota rotálásával.
jan 5, 2012
Zoli97
Jah igaza van Fergusonnak!!!jó a keret meg minden!!!!!Ha az 5. helyre pályázik a PL-ban,az meglesz erősítés nélkül is!!
DD
jan 5, 2012
kami MU
Úgy beszél az öreg erről mint ha egy playstation játék bajnokságról lenne szó!vicc!
jan 5, 2012
2OLEgend
Zoli97
Szerintem Ferguson a 25 itt töltött év után nem ezt érdemli…
jan 5, 2012
JakeLaMotta
Persze,hogy nem ezt érdemli. Bár mondjuk ezek a kommentek kb. annyit érnek a United számára mint halottnak a csók.
jan 5, 2012
scabbis
Könyörgöm nézzetek már szét, hány éve nem vettünk a középpálya közepére senkit? Azóta Keane, Scholes és Hargreaves is ilyen olyan okok miatt már nem tagjai a Unitednek…Giggs és Park játszik a középpálya közepén…minden tiszteletem Fergusoné, de kanállal nem lehet kenyeret vágni…aztán itt van Carrick mint KH…jó játékos MC akár még a válogatottban is alapember lehetne, ha az önbizalmát sikerülne helyre tenni, de mint KH, nem képes jól teljesíteni…van két fiatal Jones és Smalling akik egy tapasztalt pár nélkül kevesek…MÉG van egy Evans aki sztem a leggyengébb tag a KH közül…van (illetve nincs) Vidic, és van egy kiöregedett Rio…ki az aki nem látja,h KH KELL igazolni…Cahill lehet mégsem lesz a Chelseaé…a középpálya közepén Carrick aki KH játszik, Anderson, Cleverly sérültek…Fletcher pedig valószínűleg kidőlt az egész szezonra…sélsőkkel jól el vagyunk látva…csatárok is +vannak számban de minőségben? Chicharito messze van a tavalyi formájától, akárcsak Berbatov, Welbeck jó lesz…Owen, Macheda, Diouf eladó…Rooney + mégis csak Rooney, a viselkedése nem tetszik, de amíg ez nem megy a pályán nyújtott teljesítményére rovására addig…szóval kellenek az új arcok…
KI TUDJA MIKOR VETTÜNK UTOLJÁRA VALAKIT A KÖZÉPPÁLYA KÖZEPÉRE??? (Cleverly, Fletcher és Gibson nem számít)
jan 6, 2012
radvy MU
tudod scabbis,van közöttünk egy pár vaskalapos,akinek hiábba sorolod fel a tényeket,mert ök csak ugyan azt szajkozzák mint az öreg,hogy nem kel ide senki!Nekem az a furcsa az öreg nyilatkozatában,hogy”nincs megfelelö játékos a piacon”,ezt a baromságot még ö sem hiszi el.Én azon a véleményen vagyok,hogy még csak azért sem fog igazolni,hogy megmutassa a kétkedöknek hogy igy is tud bajnokságot nyerni..hameg nem jön össze ,akkor rá fogja a sok sérülésre.Amugy én azt vettem észre,hogy nyilatkozgat ö ezt is-meg azt is,de azért rá van fagyva a mosoly az arcára,tudatába van annak hogy valami nem müködik
jan 6, 2012
->[C!cHariT0]
Ugrott Sneijder most olvastam h 90% hogy a jelenlegi csapatanal marad a szezon vegeig. Gratula Fergie ezt is elbasztad!!!
jan 6, 2012
frenx
Számomra az idei szezon kisértetiesen hasonlít a 2009-2010-re,ahol a Chelsea-vel szemben a kulcsfontosságú mérkőzéseket elbuktuk,többek között a velük való ki-ki meccseket is. A jelenlegi City egy olyan erős kerettel és most már kiforrott kohézióval és önbizalommal rendelkező csapat, amelyikkel szemben kisebb csoda lesz nyerni. Ez a remény mindannyiunkban megvan, bár a sorozatos kudarcok egyre inkább elhalványítják azt. Nem tudom a siker licenszét, csak újra és újra lenyelve a békát várom a következő tétmérkőzést, és remélek erőteljesen. A szombati nappal kapcsolatban, hogy teljesen őszinte legyek kissé fosok. Miért? Zárójelben-amikor még aktívan fociztam és egy lényegfesen erősebb ellenfél ellen játszottunk, és a belünket is kifutva kikaptunk 6-7 góllal, nem voltunk se boldogok se elégedetlenek. Azért mert odatettük a magunk 150%-át.Zárójel bvezárva. Szombaton örülnék egy 100 %-os Manchester United teljesítménynek.One United!
jan 6, 2012
->[C!cHariT0]
frenx milyen csapatnal jatszottal?
jan 6, 2012