Bírói hibák nélkül már bajnok lenne a MU

Negyvennégy év után ismét bajnok lesz a Manchester City, ha vasárnap megveri a Queens Park Rangerst. A Telegraph című brit lap rendkívül alapos tanulmánya szerint ugyanakkor már rég ünnepelhetne a Manchester United, ha a játékvezetők nem tévednek a fontos döntéseknél.

Négy pont előnnyel kellene vezetnie a Premier League tabelláját a ManUnitednek az újság tanulmánya szerint, mely a kulcsfontosságú bírói ítéleteket vizsgálta.

Több mint kétszáz órát szántak a kutatásra, a szezon összes, 370 mérkőzéséből 674 döntést vizsgáltak meg, érvénytelenített gólokat, büntetőket, kiállításokat. Minden visszajátszást megnéztek lassításban és szuperlassításban is, és csak akkor változtattak a bíró döntésén, ha egyértelmű volt a tévedés.

“A fontos ítéletekben elkövetett hibák összességében a ManUnitedet sújtották. Bár a MU ellen a döntések 59,3 százaléka szólt, a City ellen pedig 73,7, utóbbi esetben kevesebbszer változna a tényleges végeredmény” – állapítják meg. A United drukkerei mellett a Liverpool hívei lehetnek dühösek, négyből három fontos döntés ugyanis a csapatuk kárára tévedett.

forrás: origo.hu