Moyes: Ez volt a legrosszabb meccsünk a BL-ben

A Manchester United 2-0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első találkozóján. Az igen nehéz helyzetbe kerülő „vörös ördögök” vezetőedzője, David Moyes elmondása szerint ez volt a manchesteriek legrosszabb mérkőzése, a párharc azonban még nem dőlt el.

A Manchester United idei szezonja egyre inkább csalódást keltő. Moyes együttese mindkét hazai kupából kiesett, nem teljesít túl magabiztosan a Bajnokok Ligájában, a Premier League-ben pedig 11 ponttal van lemaradva a BL-indulást jelentő negyedik helytől, így a legrangosabb európai kupasorozatban való részvétel gyakorlatilag már csak úgy jöhet össze, ha a United megnyeri a sorozatot idén.

Nos, valljuk be, az Olympiakosz elleni találkozó alapján utóbbira nem túl nagy az esély, és a Liverpool utolérése még úgy sem valószínű, hogy Brendan Rodgers együttese pályára lép az Old Traffordon, valamint játszik még a Tottenhammel, a Manchester Cityvel és a Chelsea-vel is.

Bajnokok Ligája fogadás a bet365 oldalán az év minden napján elérhető.

„Ez az én csapatom, és mindig is vállalni fogom a felelősséget. Egyértelműen ez a legrosszabb meccsünk a BL-ben. Már az elejétől fogva gyatrán játszottunk, és bár a 2-0-t kicsit erősnek érzem, megérdemelten nyert az Olympiakosz. A meccset megelőzően jó formában voltunk, és mentálisan is felkészültünk. Egyáltalán nem számítottam ilyen gyenge játékra. Nem tudnék olyan manchesteri játékost mondani, aki jól játszott” – mondta Moyes.

A skót vezetőedző a rossz eredmény ellenére nem adja fel a küzdelmet, és bízik benne, hogy hazai pályán fordulhat a kocka.

 „A visszavágón minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, és megpróbálunk továbbjutni a negyeddöntőbe. Tudjuk, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot, és ebben az Old Trafford közönsége is segíthet, amely már számos alkalommal látott csodát. Remélem, hogy a következő csoda éppen a BL-ben ér majd minket.”

A manchesterieket a sorsolás sem segíti, hiszen a West Bromwich Albion elleni idegenbeli mérkőzést követően a Liverpool látogat az Old Traffordra, majd három nappal később érkezik az Olympiakosz. Az élő fogadás segítségével a találkozók közben is megrakhatod tétjeid.